Központi bank monetáris politikája és hatása a piacokra
Ezekben a helyzetekben a befektetők a központi bankok rendelkezésére bocsátották a lehetőséget, hiszen az árszint a helyén van. Például egy széles piaci indexű részvényeket birtokló befektetőnek lehet egyfajta garanciája a központi banktól, hogy az állomány nem csökken 20% alatt, mert ha így lenne, akkor a jegybank alacsony kamatlábakkal beavatkozna, hogy növelje sajáttőke-értékelés. A központi banknak nem volt tényleges garanciája, de a precedens elég sok befektető számára.
Hogyan működik a központi bank?
A központi bankok rendelkezésére állnak számos különféle eszköz, amelyek a kamatlábak befolyásolására és így az eszközárak befolyásolására irányulnak. A 2008-as gazdasági válság óta ez az eszközkészlet kiterjedt az olyan eszközökre is, amelyek közvetlenül befolyásolják az eszközárakat. Például az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Fôve- tõsége a gazdasági visszaesés idején közvetlenül vásárolt jelzálogokat és kincstárjegyeket , hogy növelje az árak és likviditást ezen bajok idején.
A monetáris politika leggyakoribb eszközei a következők:
- Pénzbeli támogatás. A központi bankok megvásárolhatják az államkötvényeket a pénzkínálat növelése érdekében, vagy értékesíthetik azokat a pénzkínálat csökkentése érdekében , amit szabadpiaci műveleteknek neveznek. A pénzkínálat változásai viszont befolyásolják a bankközi kamatlábakat.
- Kamatok. A központi bankok közvetlenül beállíthatják a kamatlábakat, például az Egyesült Államok egynapos banki hitelkamatát, hogy ellenőrizzék a pénzkeresletet. A magasabb kamatlábak általában a kevésbé kereslethez és az alacsonyabb kamatlábakhoz fordulnak.
- Banktartalékok. A központi bankok felhatalmazhatják azt a pénzmennyiséget, amelyet a kereskedelmi bankoknak tartaléknak kell tartaniuk, közvetve közvetve befolyásolva a pénzkínálatot. A magasabb tartalékráták csökkentik a pénzkínálatot, és fordítva a kis tartalékráta miatt.
- Mennyiségi könnyítés. A központi bankok egyre inkább igénybe vettek bizonyos eszközök közvetlen megvásárlását a monetáris bázis növelése és a likviditás visszaállítása érdekében egyébként illikvid piacokon, például a jelzáloghitelek piacán az Egyesült Államokban 2008-ban és 2009-ben.
Morális veszélyek és egyéb kérdések
A központi bankok történelmileg az infláció szabályozásával voltak megbízva, mivel a kamatlábakat a nyílt piaci műveletek révén befolyásolták. De az utóbbi időben számos központi bank bővítette mandátumát a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás és a pénzügyi stabilitás helyett. Az eredmény, mivel a 2008-as gazdasági válság krónikusan alacsony kamatlábak voltak, amelyek a gazdasági növekedés ösztönzésére és a foglalkoztatási ráta javítására irányultak a világ számos országában.
A probléma az, hogy ezek a megbízások időnként ellentétesek lehetnek egymással. Például az alacsony kamatok adósság-buborékot okoztak számos országban, mivel a vállalatokat és a fogyasztókat arra ösztönzik, hogy több adósságot vállaljanak. Az olcsó készpénzzel való áradás is problémává válhat, amikor a gazdasági növekedés visszatér, mivel a túlzott tőke gyorsan inflációhoz vezethet, hacsak nem megfelelően kezelik a kamatlábak megfelelő időben történő megemelését.
A jegybanki befektetések szintén erkölcsi kockázatot jelenthetnek, mivel a piaci szereplők nagyobb kockázatot vállalnak, tudva, hogy a bankok viselik a kapcsolódó költségeket. Például ha egy központi bank a monetáris politikát minden alkalommal, amikor a piac 15% -kal esik, a befektetők hajlandóak nagyobb kockázatot vállalni tudva, hogy valószínűleg meg fogják szabadítani a monetáris politikát. És végül ezek a problémák instabilitást okozhatnak a piacon.
Határértékek a monetáris politikához
A 2008-as globális gazdasági válság utóhatása is aggodalomra ad okot a monetáris politikák gazdaságra gyakorolt hatásának korlátaival kapcsolatban. Az alacsony kamatlábak és a kötvényvásárlási programok hosszú időszaka alatt a központi bankok számára kevesebb intézkedés érhető el a gazdaság ösztönzésére és a részvényárak fellendítésére.
Különösen a 2008-as pénzügyi válságot követő kulcsfontosságú probléma az volt, hogy képtelen volt az Egyesült Államokban a két százalékos célarány felett vagy annál magasabb inflációra ösztönözni.
Az infláció hiánya számos közgazdász számára aggasztja, hogy a gazdasági fellendülés nem egyenletesen elterjedt és mindenki számára előnyös. A befektetők számára ez azt jelenti, hogy a hosszú távú kedvező hatások kevésbé biztosak, mint a tartós visszanyerések során, amelyek egészséges inflációs dózist tartalmaznak.